MINTA: A pesekedégig piccébe loblott

Szerző:

Lórum ipse számos máshol nehezen fényező grint és szíves vígítást is vistel. A pesekedégig piccébe loblott, retékes varka, akinek babónája dozáson kanyított a lentő szuvas noságtól, vényítés képedéssel, a vedének helyes szalomzatok telésével vétesgetett a valomon. Kövegy színéntér nalkodt a külelőről, és mezítláb kénezett nyatkort piskorlálnia.

Az eserő, többes sülő tojtatotta az egész fóriát, cifikától az ülésig, mintha egy szidát lengítettek volna le. Kövegy vető szalomzat volt a bolásnál, nem szurackodta a csáragont, aki baritásának briss csolásával belen szapiptatot habatyált az ákságba. Lehúzkodva szalattal cicázott, kelyettes bizmusát, vézamos kajzánt bugyort vesztett elő, s miután egy iftes vorítással haholt arról, hogy a várkárol lappan szemben, át is adta neki. Kövegy kozta a kartonszerűen vézamos bugyort, és tanácstalanul háborgatott a csáragonra.

Már nem a gula paszkolta korcossá, csak az a bérterítő matás, meg kellene porkálnia, kózik sujta még valamit – és ha nem kózik semmit, talán üdvést kellene gazonyítnia neki.

Tüzdő menyerő sódzja a bűnököt között az arony celény, a pubulzus kelenett, a duli celény, a gulamlás celény, valamint az elet kelenett vonzó parhalitain.

A stáció szedékészei, a bályosítás firozásai, valamint az olások vasárnap hitletig a cseplő lampokon tajas öröly szerint fitálódnak. A közelmúltban szényen két törnyezetés kapcsán gálherű a a tődés, mit lehetne batyáznia a rulik törmő fátkara érdekében. A szimbek korult szédelelő gracskapumának rejtéi handás illen csüléphöz hankáztak bályos fátkaruk érdekében.

A velerzet lingnek gyűrőlése pedig a zsiróson merekett ügetőjétől és az erestértől örög.

A három halkosság elet: a höges telése, a bagdák – szédugták és a borszban düldönök. A ködés azonban lényegesen több és más is ennél. Csitezi egy velerzet mankoszláshoz higgadt kodádáját oly módon, hogy a humos és orzsa gimacokban bocskát ledjen el. Az asztás akkor salt el, ha az aggott folások (aggott fikók), mint gató bentés szépít a hűsítő bentéshez. Ezért a velerzet firgelye több, mint a dorkik marjas hortója.

„Kámán hanum, dalás lomba és jádék piszonyaság valamennyien régóta étetnek a kezetben. Úgy gazosítják, fátkarukon eredményesen horzsolnia csak egyféleképpen lehetne: ha posítna a velet.”
– Költő-Poéta Klotild

A gyúságot csapos torda nyozás kötvényegek mezelei alapján lehet gázkoznia. Az ilyen ajtókat és köledereket lozott relőnek kell szintnie, továbbá „lozott” hajtással és „C” pecéggel kell szégyeznie. Az ajtót vagy köledert a riszos szecskatápoknak megfelelően kell rázsalt neskedés (furány) relőnek szintnie. Az ilyen ajtókat és köledereket „rázsalt neskedés” hajtással és „telő” pecéggel kell szégyeznie.

A bejegyzés szerzője:

Nagy Móni, az UP English megalkotója, több, mint 30 éve foglalkozik az angol nyelvvel.

Kezdetben csak dalszövegekkel bíbelődött, ami sok értetlenséggel járt, mert sehogy sem álltak össze a szavak értelmes szöveggé. Aztán egy jó tanárral lendületet vett. Középsuliban már ő volt a „magnó” nyelvórán és Newsweeket olvasott a pad alatt, mert uncsi volt az óra.

Már évek óta angol nyelvű hetilapokat olvasott, de még mindig elfogta a jeges rettegés a belvárosban, ha külföldieket látott, nehogy megszólítsák. Mert beszélni nem mert.

Angoltanárként ma már abban tud támogatni, hogy te is kihozhasd magadból a legtöbbet. Hogy aztán abban fejlődj, amiben szeretnél és amire tényleg szükséged van. Tud támogatni megfelelő tananyagokkal, feladatokkal, visszajelzéssel, miközben te energiát és időt fordítasz a tanulásra. Ő adja a leckét, Te adod a tanulást – így tudtok fejlődni.

CIKKEK, BEJEGYZÉSEK

Az angol nyelv nem a cél, hanem az eszköz

Az angol nyelv nem a cél, hanem az eszköz

Az angol nyelv nem a cél, hanem az eszközA valódi fejlődés akkor indul be, amikor az angol nemcsak az órán van jelen, hanem beépül a napodba. Amikor megpróbálod angolul megfogalmazni, mit csinálsz. Vagy amikor elcsípsz egy mondatot egy sorozatban, és kipróbálod...

bővebben
No de miért „UP” English?

No de miért „UP” English?

Hogy honnan is ered az UP English név?Egyszerű a válasz – megálmodtam. Ezen járt az eszem egy ideje, gondolkodtam mi is lehetne az igazán jó név, egy szombat reggel pedig meg is érkezett a válasz, ezzel a gondolattal ébredtem. Az UP nem csak a fejlődésre utal, ahogy...

bővebben
5 dolog, amit jó, ha tudsz az angolról

5 dolog, amit jó, ha tudsz az angolról

Annyira megszoktuk, hogy mindenhol ott van az angol – a cégnevekben, a szlogenekben, kirakatokon, újságokban – bárhol. Mégis vannak dolgok, amiket nem tudunk róla, vagy csak nem gondoltunk bele még eléggé, éppen ezért jó, ha tudatosítunk pár tényt erről az elterjedt nyelvről. Mi fán terem az angol?

bővebben
Hibázás és folyékonyság

Hibázás és folyékonyság

Sokan vannak, akik jól beszélnek angolul, csak ezt nem tudják vagy nem akarják elhinni magukról. Nyelvi képességeik rendben vannak, rengeteg nyelvtani szabályt és szót ismernek, ennek ellenére gyakran kudarcként élik meg megszólalásaikat, amikor élő szóban kell használni az angolt. Mi történik itt és mit lehet tenni?

bővebben
Mit adhat még egy jó nyelvtanulási folyamat?

Mit adhat még egy jó nyelvtanulási folyamat?

Hogyan született meg a nyelviskola? Ki áll mögötte? Miért ez lett a neve? Mit adhat neked, ha jól beszélsz angolul? Miért pont angolul? Milyen előnyt jelent, ha jól beszélsz egy idegen nyelvet? A nyelven kívül még mit tanulhatunk egy folyamat során? Ezekre a kérdésekre kapunk választ ebben a cikkben.

bővebben
Angoltanulás – de hogyan?

Angoltanulás – de hogyan?

Ha már régóta küzdesz a nyelvtanulással, akkor ismerős lehet az állandó újrakezdés és az egyhelyben toporgás. Hogyan lehet megacélozni az akaratunkat, hogy elérjük az áhított célt?

bővebben
Nyelvi koktél

Nyelvi koktél

Néha azért nehéz rászánni magunkat a nyelvtanulásra, mert akkora falatnak tűnik. Rengeteg szó, szabály, feladat, nehéz mindenben jónak lenni. A jó hír, hogy nem is kell! Amire szükség van, az a szakértő szem, aki meg tudja határozni, hogy éppen Neked mit kell tanulnod, hogy elégedett lehess a haladásoddal.

bővebben
Úri szabóság

Úri szabóság

Miért van az, hogy néhány ember simán menetel a nyelvvizsgáig vagy a folyékony beszédig, míg mások hosszú évekig megrekednek egy szinten és ugyanazt tanulják újra és újra, legfeljebb másik tankönyvből? Hogyan lehet elmozdulni a holtpontról és beindítani a sikeres nyelvtanulást?

bővebben

Mérd fel magad: Angol nyelvi gyors teszt

Lefagyás nélkül
gördülékenyen beszélni angolul?

Válaszolj az alábbi 6 kérdésre, hogy visszajelzést tudjak küldeni arról, hol tartasz az angoltanulással!

Angol nyelvi gyors teszt

Mérd fel magad!

Beszéld az angolt —

ne csak tanuld!

Ebben a rövid anyagban találsz tippeket és bizonyítottan működő módszereket, így láthatod, mi kell a nyelvtanuláshoz, és mit tudsz tenni, ha te is folyékonyabban szeretnél angolul beszélni.

Töltsd le, hogy folyékonyabban beszélhess angolul!

Kattints ide a SÁRGA mezőre, majd a
megnyíló felületen töltsd ki a mezőket!