Meglehetősen fontos megállapítani a nyelvtanulási folyamat elején a célt – hogy miért is lesz szükség a nyelvre. Aki nyelvtanulásra adja a fejét, biztosan valamilyen kokrét céllal teszi. Ez a cél pedig befolyásolja, hogy pontosan milyen fajta nyelvtudásra lesz szüksége. Messziről nézve van az angol és kész. Közelebbről nézve van négy nyelvi készség: az írás, olvasás, beszéd és beszédértés. Minden nyelvi készséget nagyon magas szintre fejleszteni nagyon sok idő és energia. Egy jó nyelvtanár vagy coach össze tudja állítani a receptet, hogy miből mennyire lesz szüksége a tanulónak. Ha valaki külföldre költözik és gyorsan valami használható nyelvtudásra van szüksége, egészen mást fog tanulni, mint aki a munkahelyén fogja használni a nyelvet, és megint mást, aki nyelvvizsgára készül.

Egy nyelv olyan hatalmas valami, hogy rettentő sok idő minden részét tökélyre fejleszteni. Ahhoz, hogy könyvet olvass, rengeteg szót kell ismerni – szerencsére elég soknak több jelentése is van. De nem elég ám ismerni őket, azt is tudni kell, hogy melyik melyikkel szeret haverkodni: a nagy eső például sosem big rain, hanem heavy rain. A forgalom sem nagy, hanem nehéz: heavy traffic. A tananyag viszont véletlenül sem heavy (legfejlebb a könyvek súlya), hanem difficult. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy a bolti nagy forgalom – természetesen – se nem heavy, se nem traffic (hanem large turnover). És ha ez megvan, ki is kell tudni ejteni őket, de nem csak önmagukban, hanem együtt az előtte lévővel és együtt az utána lévővel. És az egész mondatnak is van egy dallama. Ugyanígy végig tudnánk menni a nyelvtanon, ezekből pedig felépül a beszéd, a beszédértés, az olvasás és az írás készsége. Hatalmas terület mind.

Könnyű elveszni a nyelvtanulás labirintusában.

Jó dolog, hogy minden készségből meg lehet választani azt a szintet, ami a legjobban szolgálja a tanulót. Sőt, ez nem csak jó dolog, hanem alapvető fontosságú. Aki a szakirodalmat szeretné olvasni, neki erős szókincsre és nyelvtanra lesz szüksége, viszont kisebb hangsúly kerül a kiejtésre, beszédbeli folyékonyságra. Akinek a munkához kell az angol, az választékos irodai stílust tanul, levelet írni, telefonálni, prezentálni és ott egy jó kiejtés is sokat dob a nyelvi készség megítélésén. Megint mást fog tanulni a fodrász, aki külföldi munkára készül – ő sokat fog beszélni, és változatos témákkal fog ismerkedni az órán, hogy bármilyen témában meg tudjon szólalni. A nyelvvizsgázó meg felkötheti a gatyáját, mert neki mindenben jónak kell lennie.

A tananyagot mindig a nyelvtanuló igényeihez kell igazítani. Ez csoportos órákon nem igazán lehetséges, hiszen ott egyenkönyvből egyentanagyagot tanul a korántsem egyentanuló. Mindenki más céllal érkezik a nyelvórára. Egyéni oktatás keretében könnyebb megtalálni a legrövidebb utat a cél felé.

A tanárnak lehetősége van megismerni a tanuló egyéni céljait és ahhoz igazítani a tanulnivalót. Össze tud állítani egy személyre szabott nyelvi koktélt, amiben egy-egy készség olyan súllyal szerepel, ami a tanuló kitűzött céljának elérését a leghatékonyabban szolgálja.

A nyelvkönyv (ha van) mellé érdemes minél több kiegészítő anyagot adni, ami célzottan az adott készségeket fejleszti. Illetve segít a fejlesztésben, mert a fejlesztést maga a tanuló végzi azzal, hogy sok időt tölt a nyelvvel. Gyakorol – ez a szó unalmas, szinte ásítok tőle, legyen inkább az, hogy „használja a nyelvet”. Nem lehet alábecsülni a jelentőségét annak, hogy mennyi időt töltünk a nyelvvel, amikor tanuljuk. A tanár segít, támogat, utat mutat, de a tanulást a tanulónak kell elvégeznie. Viszont lelkesíthet, motiválhat a tanár annyira, hogy jó kedvvel ülsz neki a tanulásnak. Megmutatja, hogy a nyelv nem véget nem érő szólisták és gubancos nyelvtani feladatok sűrű erdeje, hanem egy vidámpark, ahol lehet filmeket nézni, híreket olvasni, külföldiekkel csacsogni, történelemmel, kultúrával ismerkedni. Hogy úgy érzed, nyelvet tanulni melós, de megéri, mert egy új világ nyílik ki, amikor már nem kell a „nyelvet átállítani magyarra”.